Új munkahelyek az Elzettnél

szerző: Jobline
2012 július 11.

A német Roto csoporthoz tartozó Elzett Certa társaság két fázisban elvégzett, összesen 3 milliárd forint értékű beruházás keretében növeli gyártókapacitását és 20 új munkahelyet teremt.

Bővíti gyártó- és raktározási kapacitását a Roto Elzett Certa Kft. a Győr-Moson-Sopron megyei Lövőn. A csaknem 3 milliárd forintos beruházás első üteme lezárult, s az év végéig befejezik a második fázis kivitelezését is − jelentette be Kocsis Ernő ügyvezető igazgató a Napi Gazdaság Online szerint. A fejlesztés eredményeként 5 százalékkal növeli termelési kapacitását a német Roto-cégcsoporthoz tartozó vállalat, amely évente csaknem 20 millió ablakhoz gyárt vasalatelemet. A cégcsoport legnagyobb termelő vállalata már jelenleg is a lövői üzem, amelynek tavalyi nettó forgalma elérte a 71 millió eurót. A vállalkozás az év első hat hónapjában 5 százalékkal növelte értékesítését.

A beruházáshoz több mint 660 millió forint támogatást nyert a cég az Új Széchenyi Terv Gazdasági Operatív Programja (GOP) keretében. A fejlesztés első fázisában 3600 négyzetméteres csarnok épült, amely a sajtolónak és a szerszámüzemnek ad helyet. A beruházás első üteme 1,6 milliárd forintba került. A második ütemben 4500 négyzetméteres készáruraktárat emelnek. A termékek 90 százalékát exportálják. A fejlesztéshez kapcsolódóan húsz új munkahelyet teremtettek, így ma már 560 munkatársat foglalkoztatnak.

munkahely  •  Elzett
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen