Az állásvesztés depresszióhoz is vezethet

Minél több ideig marad valaki munka nélkül, annál nagyobb eséllyel zuhan mély depresszióba - állítja a Népszabadság a Mindennapi Pszichológia írására hivatkozva.

A munkanélküliség folyamatának négy szakaszát először 1982-ben írta le Harold G. Kaufman amerikai munkapszichológus - számol be a nol.hu.

Az első szakasz a fenyegető állásvesztés helyzete, amikor a munkavállaló még nem tudja biztosan, hogy ő is a létszámleépítés áldozatai közé tartozik-e majd, de ez a bizonytalanság már ekkor kihat lelkiállapotára és teljesítőképességére. Van, aki a vélt vagy valós veszélyt megszimatolva megtáltosodik, azonnal frissíti önéletrajzát és a szóba jöhető lehetőségek mérlegelésével, álláskereséssel, vagy fokozottabb munkatempóra kapcsolva csökkenti a benne dúló feszültségeket, és kihívásként tekint az előtte álló időszakra.

A második szakasz maga az elbocsátás, amit veszteségként él meg az ember, akár csak a gyászt vagy a válást. Az ilyenkor jellemző rossz hangulatot a csökkent önértékelés, az önbizalom elvesztése és az önhibáztatás fokozza, még akkor is, ha szervezeti átalakítás, munkakör felszámolás vagy munkahelymegszűnés az oka az állásvesztésnek.

A harmadik szakasz maga a munkanélküli lét fázisa, melyet a személy gyakran még egy viszonylagos anyagi biztonságban kezd meg. Jellemző ilyenkor – különösen az alacsony pénzügyi kultúrájú országokban, így Magyarországon is – a hiányérzet és a csalódottság nagyobb költekezéssel való kompenzálása. Régóta tervezgetett utazás, tartós fogyasztási vagy divatcikkek vásárlása, szórakozásra költött nagyobb összegek a gyakoriak, és ez ideig-óráig elégedettség érzést okoz .

A negyedik szakasz a munkanélküliség későbbi fázisa, mely tartóssá is válhat. A sikertelen álláspályázatok sorozata és a fenyegető anyagi gondok fokozzák a kétségbeesés érzését, s akár súlyos depresszióba is sodorhatják az embert.