Ezért lépnek ki a cégtől a fiatal tehetségek
Sok amerikai cégvezető panaszkodik amiatt, hogy nem tudja megtartani a fiatal dolgozóit. Mi lehet ennek az oka?
Egy idén nyáron megjelent friss tanulmány megerősítette azt, hogy a fiatal munkavállalók rövid ideig maradnak egy munkahelyen. A kutatás szerint a 30 év alatti dolgozók átlagosan 28 hónapig maradnak egy munkahelyen. További háromnegyed részük pedig még a munkába állásuk első évében legalább egyszer megpályáznak egy másik állást.
Több kutatásból is az derül ki, hogy a fiatal munkavállalók nem terveznek hosszabb ideig egy munkahelyen maradni, főleg akkor, ha nem érzik azt, hogy van reális esélye a kinevezésnek, a fejlődésnek. Beth N. Carver amerikai tanácsadó szerint nagyon hiányzik az, hogy a munkahelyen belül megteremtsék a továbbképzés lehetőségét, valamint az is, hogy a dolgozóknak legyen egy kinevezett mentora.
A tanácsadó azt is elmondta, hogy a vállalatok nagy része még nem tudatosította azt, hogy a fiatalok sokkal mobilisabbak, mint az idősebbek, és hogy ők jobban vágynak arra, hogy látható legyen, milyen pályát futhatnak be. Persze nem lehet azt mondani, hogy a pénz nem dominálna, sőt, a magasabb fizetés az egyik leggyakrabban felmerülő indok egy munkahelyváltásnál.