Nők, akik a családot a karrier elé helyezik

szerző: Jobline
2012 október 29.

Több mint minden második izraeli nő módosította karrierterveit az anyaság hatására. Velük szemben azonban párjaik alig mondanak le a munkahelyi eredményekről a családalapítás eredményeként.

A Young Na’amat önkéntességgel foglalkozó szervezet készíttette azt a felmérést, amely rámutat, Izraelben tartja magát a hagyományos családmodell, amely szerint a nőre hárulnak elsődlegesen a gyermeknevelési és háztartási feladatok. A felmérés szerint a nők 54 százaléka változtatott karriertervein a gyermekvállalást követően, míg férjeik esetében ez az arány csak 12 százalék. A 10 éves vagy ennél fiatalabb gyermeket nevelő anyák bevonásával készült vizsgálat szerint ugyanakkor sok nő ezt lemondásnak érzi: 56 százalékuk érzi úgy, hogy nem tudna egyszerre jól teljesíteni otthon és a munkahelyén.

Az anyák 18 százaléka jelezte, hogy kevesebb munkaórát dolgozik mióta anya lett, 11 százalékuk ideiglenesen kilépett a munkaerőpiacról, 7 százalék pedig munkahelyet váltott, hogy jobban össze tudja egyeztetni feladatait.

ELTE TÁTK Hírlevél

karrier  •  kismama  •  anya  •  Izrael
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen