A munkáltató fegyelmezési jogáról - III. rész

Milyen hátrányos jogkövetkezménye lehet a fegyelmezési jognak?

Első, bevezető cikksorozatunkban írtunk arról a Complex munkajogi hírlevelének segítségével, hogy egyáltalán nem ismeretlen a munkáltató fegyelmezési joga. A második részben ennek a jogi természetéről írtunk bővebben, befejező részünkben pedig a hátrányos jogkövetkezményeket mutatjuk be a Complex munkajogi hírlevelének segítségével.

Az Mt. 56. § (2) bekezdése az alkalmazható hátrányos jogkövetkezmények körét, illetve jellegét pontosabban fogalmazza meg, mint ahogyan a régi Mt. 109. § (2) bekezdése. A szabályozás mindenekelőtt azt rögzíti, hogy hátrányos jogkövetkezményként a munkaviszonnyal összefüggő, annak feltételeit határozott időre módosító hátrány állapítható meg. Ez a megfogalmazás csupán feltételeket említ, azaz kizárja az olyan jellegű változtatást, amely a munkaszerződés valamely elemének akár ideiglenes módosítását is magával hozná. A hátrányos jogkövetkezmény – a régi Mt. szabályozásához hasonlóan – nem sértheti a munkavállaló személyhez fűződő jogát.

Az Mt. alapján a jogkövetkezmény vagyoni jellegű hátrány is lehet – álláspontunk szerint – bármilyen természetű, beleértve a munkabér csökkenését is. Ez tipikusan lehet bírság is, lényeges azonban hogy összege nem haladhatja meg a munkavállaló egyhavi alapbére összegét.

Az alkalmazható hátrányos jogkövetkezmények meghatározása Kollektív szerződésben, illetve munkaszerződésben pontosan, absztrakt módon meg kell határozni azokat a tényállásokat, amelyek lehetővé teszik a hátrányos jogkövetkezmények alkalmazását. Rögzíteni kell a büntetések nemeit és azok pontos mértékét. Nem lehet olyan szankciókat alkalmazni, amelyek a munkavállaló személyiségi jogait és emberi méltóságát sértik. Idetartoznak különösen a kötelességszegés és büntetés nyilvános közzététele, illetve egyéb, a munkavállalót megszégyenítő szankciók megállapítása. A kollektív szerződésben meghatározott hátrányos jogkövetkezmények függetlenek a munkáltató kárigényétől (MK 20.), illetve a munkajogviszony megszüntetésének jogától.

A figyelmeztetés joga a munkáltatói jogkör része, egyúttal a legenyhébb szankciónak is tekinthető. Hátrányos jogkövetkezmény lehet a munkáltató egyoldalúan megállapított anyagi juttatásaiból (jutalom) való kizárás. Ezt követheti súlyát tekintve a hátrányos jogkövetkezmények közül a legsúlyosabb: a munkavállalót munkaszerződés, kollektív szerződés alapján megillető díjazás terhére vagyoni hátrány előírása (bírság).

Ami a hátrányos jogkövetkezmények eljárási rendjét illeti, az Mt. Indokolása utal arra, hogy a Javaslat a munkavállaló vétkes kötelezettségszegésére alapított azonnali hatályú felmondás esetén nem ír elő sajátos eljárási kötelezettséget a munkáltató terhére. Így az ehhez képest jóval enyhébb jogkövetkezmény alkalmazását megelőzően sem indokolt előzetes eljárás lefolytatása. Az Mt. 56. § (3) bekezdése utal az Mt. 78. § (2) bekezdésére, amely az azonnali hatályú felmondás ún. szubjektív és objektív határidőt állapítja meg. E rendelkezéseket a hátrányos jogkövetkezmény kiszabásakor megfelelően alkalmazni kell.

A régi Mt. alapján kialakított bírói gyakorlat az eljárási határidőkkel kapcsolatosan kimondta, hogy kollektív szerződés a munkavállalókkal szemben alkalmazható hátrányos jogkövetkezmény határidejét a törvényben foglaltaktól eltérően – a munkavállalók javára – rövidebb határidőben is meghatározhatja; ez a határidő, ugyanúgy, mint a törvényben meghatározott határidő – jogvesztő (BH2002. 115.).

Ha a kollektív szerződés a határozott időre kiszabott hátrányos jogkövetkezmény végrehajtásáról nem rendelkezett, a büntetés tartamánál csak az az idő vehető figyelembe, amely alatt a jogkövetkezményt ténylegesen alkalmazni lehetett (EBH2001. 567.).

Végezetül fontos megemlíteni, hogy a hátrányos jogkövetkezménnyel járó intézkedést írásba kell foglalni és indokolni kell [Mt. 56. § (5) bekezdés]. Az intézkedés az előírt eljárás eredményeként születhet meg, gyakorlása írásbeli formához kötött. Az intézkedéssel szemben a munkavállaló jogvitát kezdeményezhet. A jogvita a kötelezettségszegés tényével és a kiszabott szankció nagyságával egyaránt kapcsolatban lehet.

A jogalkotó indokolási kötelezettséget ír elő, melynek tartalmáról közelebbről nem rendelkezik, azonban nyilvánvaló, hogy az indokolás kötelezettsége a valós kötelezettségszegés megjelölését és az ebből fakadó szankció kiszabását jelentheti. Ezzel kapcsolatban felhívjuk a figyelmet a kioktatási kötelességre az Mt. 22. § (5) bekezdésének megfelelően.