Ezért érdemes most több diákot foglalkoztatni

szerző: Jobline
2012 december 10.

Több vállalkozás számára is az év vége az a főszezon, amelyben bevételei legnagyobb része képződik. Az év végi hajrá nem csupán a karácsonyi forgatagban érintett kereskedelmi, vendéglátó vagy szolgáltató vállalkozásokra lehet jellemző, hanem olyan egyéb cégeknél is, amelyek éves tervük teljesítésének véghajrájában fokozott teljesítményt fejtenek ki. A munkaugy.co.hu összefoglalója.

Sok cég szembesül ilyenkor azzal a problémával, hogy a szokásos üzletmenethez képest megnövekedett munkaerőigényét nem képes kielégíteni: a munkavállalók túlóráztatása, belőlük még nagyobb teljesítmény kisajtolása nem minden esetben járható út. Egyrészről a munkavállalók által teljesíthető túlórák számát a törvény 250 órában maximálja, mely időtartamot az év közben felvett munkavállalóknál csak időarányosan lehet felhasználni, másrészt viszont tekintettel kell lenni a maximális munka- és a minimális pihenőidő szabályaira is.

Mindezek mellett a munkaadóknak tekintettel kell lenniük arra is, hogy a fáradt munkavállaló nem annyira termelékeny, többet hibázik, és munkáját sem tudja olyan sebességgel végezni, mintha megfelelően pihent lenne.

Ilyen esetekben számos lehetőség áll a munkaadók rendelkezésére, melyek közül a leghatékonyabb megoldás a diákmunka lehet.

Forrás: Stiller Ákos

Diákmunkának azt a lehetőséget nevezzük, amikor egy munkáltató iskola-szövetkezeten keresztül nappali tagozatos diákokat foglalkoztat. Ennek legnagyobb előnye, hogy az ilyen módon foglalkoztatott diákok esetén a törvény mentesíti a munkavállalót a 27%-os szociális hozzájárulási adó megfizetése alól, tehát foglalkoztatásuk ennyivel kerül kevesebbe, mint egy hagyományos munkavállalóé, ugyanakkor az iskolaszövetkezet szervezésében mindig a kellő számban és a kellő időben állnak rendelkezésre, a megrendelő igényei szerint.

Diákokat a legváltozatosabb munkákra lehet ilyen formában alkalmazni a kisegítő, egyszerűbb manuális vagy szellemi tevékenységektől kezdve egészen a bonyolultabb és magasabb szintű felkészültséget igénylő munkákig. Tehát hostess tevékenységtől kezdve a mérnöki munkákig számos területen és munkakörben alkalmazhatók diákok.

A diákmunka másik nagy előnye, hogy a diákok foglalkoztatását a Munka törvénykönyve meglehetősen rugalmas szabályok szerint teszi lehetővé. Nincsen számukra kötelezően előírt (általános esetben heti 40 órás) munkaidő: ha szükség van rájuk, akkor jönnek, ha nincs, akkor pedig nem), nem illeti meg őket állásidő, fizetett szabadság, sem fizetett ünnepnap, megbetegedésük esetén pedig nem kell számukra betegszabadságot fizetni.

Munkaidejük a napi 1-2 órától akár napi 12 óráig terjedhet, és az év vége után, ha a zsúfoltabb időszaknak vége, csak igény esetén kell őket tovább foglalkoztatni, ellenkező esetben erre nincs semmilyen kötelezettség.

Mindezek mellett a diákok foglalkoztatása az ő munkájukat igénybe vevő munkaadóknál a munkaidő nyilvántartásán kívül semmilyen egyéb bejelentési, bérszámfejtési vagy adminisztrációs terhet nem jelent: ezeket a feladatokat az iskolaszövetkezetek leveszik a vállalkozások válláról. A diákok után az igénybe vevőnek csak annyit kell fizetnie, amennyit ténylegesen ledolgoztak, a bevallásokkal, a bérszámfejtéssel, adminisztrációval és a bérek elutalásával pedig az iskolaszövetkezet foglalkozik.

Az iskolaszövetkezetek megfelelő igény esetén biztosítják, hogy egy viszonylag állandó személyi állomány álljon a megrendelő rendelkezésére annak érdekében, hogy megfelelően betanított, helyismerettel rendelkező diákok útján tudja a munkaadó igényeit kielégíteni.

A teljes bejegyzés itt olvasható.

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen