Miért lehet jó a négynapos munkahét?

szerző: Jobline
2013 február 06.

A takarékosság jegyében ismét felmerült, hogy a négynapos munkahéttel pénzt takaríthatnának meg a cégek - írja a jobs.aol.com.

Bár a gazdasági válság óta a költségcsökkentés legegyszerűbb módjának azt látta a legtöbb munkáltató, hogy csökkenti a béreket, de akadtak, akik más, alternatív spórolási lehetőséggel próbálkoztak meg.

Egy indianapolisi székehelyű, keresőoptimalizálással foglalkozó cég, a Slingshot SEO már korábban bevezette a négynapos munkahetet, és a vezetőknek csak pozitív tapasztalatuk van ezzel kapcsolatban. A kialakult rend szerint a dolgozók négy napot az irodában töltenek, míg az ötödiken otthon maradnak, és többnyire kutatómunkát végeznek. A menedzsment szerint a tehetségek toborzásánál nagyon pozitív a munkarend, a jelenlegi alkalmazottak elégedettek a négynapos héttel, és a rövidített munkarend egyáltalán nem ment a feladatok elvégzésének a rovására.

A 37signals nevű szoftvercégnél májustól októberig heti 32 órát dolgoznak a munkatársak, és az újonnan bevezetett rendszer növelte a produktivitást. "Ha kevesebb idő van a feladatok elvégzésére, az üresjárat is kevesebb" - fogalmaztak. "A rövidített munkahét alatt sokkal könnyebb a fontos dolgokra koncentrálni" - tették hozzá a cégnél.

Georgia és Virginia államban például tárgyalnak arról, hogy egyes kormányzati munkakörökben is bevezetik a négynapos munkarendet, míg Oregon és Texas állam abszolút elvetette a lehetőséget.

munka  •  Amerika  •  munkarend
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen