Miért nem lesz távmunka a Yahoo-nál?
Sokan visszaéltek a rendszerrel - állítja egy volt alkalmazott.
Nemrég derült ki, hogy a Yahoo a náluk már évek óta működő távmunka rendszerét be fogja tiltani. A módosítás június elsejétől él, így akkortól nincs kivétel, mindenkinek be kell járnia a cég valamelyik irodájába, vagy új állás után néznek.
A Business Insidernek sikerült megszólaltatnia egy volt dolgozót, miért is hozott ilyen szigorú döntést Marissa Mayer. A volt alkalmazott azt nyilatkozta, hogy teljesen megérti a tiltást, ugyanis eddig borzasztóan rosszul volt megszervezve a távmunkások teljesítményének figyelemmel követése. Ezzel a hiányossággal pedig az otthonról dolgozók nagy része súlyosan visszaélt. Állítólag a minimálistól a semmilyenig terjedt az érintettek hatékonysága, sőt, volt, akit még elérni sem lehetett. Ennek ellenére a fizetésüket természetesen megkapták.
A volt dolgozó így nyilatkozott a lapnak: távmunkásként dolgozni a Yahoo-nál ideális mód volt eddig arra, hogy minimális munkavégzés és a saját projektet végzése mellett valaki rendszeres fizetést is kapjon.
Marissa Mayer vélhetőleg úgy jött rá a visszaélésekre, hogy átnézte a vállalat belső magánhálózatának (VPN-jének) naplóit. Úgy tudni, még olyan alkalmazottakat is talált, akik mondhatni csak ünnepnapokon jelentkeztek be a munkájukhoz nélkülözhetetlen rendszerbe.