Megtorlás – ez is a diszkrimináció
Az egyenlő bánásmód megsértésének egy következő kevésbé ismert formájáva, a megtorlás is létezik. Ebben az esetben olyan munkavállalót ér hátrány, aki az általa tapasztalt diszkrimináció ellen emel szót. Kártyás Gábor írása.
Az egyenlő bánásmód megtartása a munkahelyen minden érintett közös felelőssége. Ennek egy másik oldala, hogy a diszkrimináció ellen fellépőket sem érheti hátrány. Ha az egyenlő bánásmód sérelmét észlelő munkavállaló retorzióktól tartva inkább nem tesz lépéseket, az csak növeli a feltáratlan jogsértéseket ezen az amúgy is nagy látenciával jellemezhető területen - írja Kártyás Gábor.
Az egyenlő bánásmódról szóló törvény szerint, megtorlásnak minősül az a magatartás, amely az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt kifogást emelő, eljárást indító vagy az eljárásban közreműködő személlyel szemben ezzel összefüggésben jogsérelmet okoz, jogsérelem okozására irányul vagy azzal fenyeget. Például, megtorlás, ha a fogyatékossággal élő kollégát hátrányosan megkülönböztető jutalmazási gyakorlatot kritizálja a munkavállaló, és ezért munkaviszonyát a munkáltató a próbaidőre hivatkozással, azonnali hatállyal megszünteti. A megtorlás megállapításához nem szükséges a jogsérelem tényleges bekövetkezése, elég az erre vonatkozó szándék, vagy fenyegetés is. Például, megtorlást követ el az osztályvezető, ha az őt ért diszkrimináció miatt hatósági eljárással fenyegető munkavállalót az előléptetésre jelentkezők között szándékosan hátra sorolja, akkor is, ha egyébként végül mégis ő kapja meg a kívánt pozíciót. Amennyiben nincs okozati összefüggés a fellépés és az azt követő intézkedés között, úgy megtorlásról nem, legfeljebb az egyenlő bánásmód követelményének más megsértéséről beszélhetünk.
Megtorlás csak akkor állapítható meg, ha a tartalmát képező hátrányos rendelkezést az egyenlő bánásmód követelményének megsértése ellen fellépő személlyel szemben alkalmazzák. Ilyennek minősül az, aki kifogást emel a jogsértés ellen, függetlenül attól, hogy a jogsértés ellene vagy más ellen irányult. Az eljárást indító személy az, akivel szemben az egyenlő bánásmód követelményét sértő rendelkezést alkalmazták, és az ellen saját jogon bíróság vagy hatóság előtt fellépett, míg az eljárásban közreműködő személy fogalmát az egyes eljárási jogszabályok határozzák meg. Ilyen közreműködő lehet a kollégája diszkriminációs ügyében a munkáltatóra terhelő vallomást tévő tanú.
Ha a munkáltató megtorlást alkalmazott, a munkavállaló választása szerint bíróság előtt munkaügyi jogvitát kezdeményezhet, vagy az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulhat. Ezekben az eljárásokban – mint általában az egyenlő bánásmóddal kapcsolatos vitákban – a bizonyítási teher megfordul. A munkavállalónak mindössze annyit kell valószínűsítenie, hogy a sértett személyt hátrány érte, és hogy a jogsértéskor (ténylegesen vagy a munkáltató feltételezése szerint) rendelkezett védett tulajdonsággal. Ezek valószínűsítése esetén a munkáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a munkavállaló által valószínűsített körülmények nem álltak fenn, vagy az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta, illetve az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani. Például, előbbi példánkban a munkáltatónak azt kell igazolnia, hogy a próbaidő alatt elküldött munkavállalónak nem a diszkrimináció miatti fellépés miatt mondott fel, hanem ennek más (szakmai, magatartásbeli stb.) okai voltak. Ha a hatóság, vagy bíróság ezt a kimentést nem látja bizonyítottnak, a megtorlás megállapításra kerül.
Hozzá kell tenni, hogy a munkavállalóval szemben hátrányos intézkedést alkalmazó munkáltató akkor is jogsértést követ el, ha a munkavállaló nem diszkriminációt, hanem valamely más jogellenes eljárást, magatartást kifogásol. Például, panaszt tesz a vezetőségen a túlórapótlék ki nem fizetése miatt, vagy ez okból bejelentést tesz a munkaügyi felügyelőségen. A munkavállalóval szemben emiatt alkalmazott hátrányos munkáltatói intézkedés (pl. a munkaviszony megszüntetése, kizárás jutalmazásból) szinte bizonyosan joggal való visszaélést valósít meg. Maga a Munka Törvénykönyve is kimondja, hogy egy jog gyakorlása nem rendeltetésszerű, ha az mások jogos érdekének csorbítására, érdekérvényesítési lehetőségének korlátozására, zaklatására, véleménynyilvánításának elfojtására irányul, vagy ehhez vezet. Fontos különbség ugyanakkor a megtorláshoz képest, hogy a joggal való visszaélés esetén nem fordul meg a bizonyítási teher. Azaz, ebben az esetben a sérelmet szenvedett, vagy ezzel fenyegetett munkavállalónak kell bizonyítania, hogy az őt ért hátrány oka valójában csupán az volt, hogy valamely munkáltatói jogsértés miatt szót emelt.