Íme, ennyi magyar anyát foglalkoztattak tavaly

szerző: Jobline
2013 május 07.

Magyarországon tavaly több mint 190 ezer - 6 év alatti kisgyermeket nevelő - anya dolgozott, 15 ezerrel több, mint egy évvel korábban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adataira hivatkozva.

Az NGM kiemelte közleményében, hogy 2005 óta nem volt ilyen magas a dolgozó kisgyermekes anyák száma. A tavalyi növekedés 2,1 százalékos foglalkoztatásiráta-bővülést jelentett, ezeknek a nőknek 36,1 százaléka dolgozott 2012-ben.

A kisgyermekes anyák a megnövekedett családi feladatok, a láthatatlan munka mellett akkor tudnak nagyobb eséllyel helytállni a munkahelyükön is, ha ott rugalmas lehetőségeket tudnak ajánlani számukra addig, amíg a gyermek kicsi. Ez több odafigyelést igényel mindkét féltől, a munkaadóktól és a munkavállalóktól is - hívja fel a figyelmet a minisztérium.

Forrás: Müller Judit

A tárca szerint várhatóan növeli majd az anyák elhelyezkedésének esélyeit a 2013. januárban életbe lépett Munkahelyvédelmi akcióterv, mivel ennek segítségével a munkaadói járulékkedvezmény érdekeltté teszi a munkaadókat, hogy minél nagyobb arányban foglakoztassanak kisgyermekes nőket. A munkáltatónak ez a támogatás 3 év alatt 858 ezer forint megtakarítási lehetőséget jelenthet.

Ön éppen munkát keres? Iratkozzon fel ajánlatainkra az Álláspostára

A kisgyermekesek mellett 2,3 százalékponttal bővült azon anyák foglalkoztatási rátája is, akiknek a legfiatalabb gyermeke 6-11 éves, s így megfeleződött ennek a csoportnak a lemaradása az uniós átlagtól.

Kiemelkedő eredmény, hogy ebből a csoportból az egy- vagy kétgyermekes anyák már nagyobb arányban dolgoznak Magyarországon, mint az unióban - fogalmazott az NGM. Azon anyáknak, akiknek a legfiatalabb gyermeke már elérte a 12 éves kort, több mint háromnegyede dolgozik, a foglalkoztatási rátájuk 4,1 százalékkal magasabb, mint az uniós átlag.

foglalkoztatás  •  kismama  •  NGM  •  család  •  anya
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen