Elegük van a tanároknak? Így mondott fel egy pedagógus

szerző: Jobline
2013 május 13.

Megdöbbentő felmondólevelet közölt a Washington Post. Egy New York-i tanár 40 évnyi munka után mondott fel, és azt állítja tanári hivatás ma már nem létezik, és zombiképzővé váltak az iskolák.

A történet előzménye az, hogy Amerikában egyre több tanár hagyja ott a szakmáját, mondván, teljesen ellehetetlenül a szakmájuk "hála" az új oktatási rendszernek - számolt be a nyest.hu a Washington Post cikkére hivatkozva. A jelenségre most egy New York-i középiskolai tanár nyilvánosságra hozott felmondólevele ad magyarázatot.

A levélből kiderül, hogy a pedagógus imádja a munkáját, és az iskolában is jól érezte magát, nem emiatt döntött a felmondás miatt. A tanár történelmet és társadalomismereteket oktatott, és elmondása szerint mindig azon volt, hogy minél tovább bővítse látókörét, sokat olvasott, hogy minél több, új információhoz jusson, és ezt tovább is adhatja. Állítása szerint épp ez az viszont, amire ma már nincs szükség, "hála" az oktatási reformoknak.

Mióta ugyanis a STEM (Science – természettudományok, Technology – technológia; Engineering – mérnöki tudományok; Mathematics – matematika) határozza meg az oktatást, és minden mást ez alá rendeltek, azóta a legtöbb dolog adatközpontúvá, egységesen mérhetővé vált. Ez pedig, ahogy fogalmazott, "uniformizált zombiképzővé" változtatja az iskolákat. A tanári kreativitás, az autonómia, a szabad gondolkodás meg van fojtva – és ez ellen hiába küzd egy-egy tanár, ha egyszer az egész rendszer mást vár el és másra épül.

A hasonlóan gondolkodó pedagógusok egyfajta szélmalomharcot vívnak a rendszer ellen, de folyamatosan falakba ütköztek. A rendszer már azt is ellehetetlneítette, hogy a tanárok a kötelező oktatási időn kívül különböző szellemi gondolkozóműhelyeket szervezzenek a diákoknak, aminek a keretein belül beszélgetésekre, vagy különböző kutatásokra kerülhetne sor.

A pedagógus a levele végén hozzáteszi, hogy tulajdonképpen nem a szakmáját, hanem az állását hagyja ott. A szakma, amiben 40 évvel ezelőtt elkezdett dolgozni, tulajdonképpen már nem is létezik - zárja sorait.

Személyre szabott ajánlatainkért iratkozzon fel Álláspostánkra.

felmondás  •  Amerika  •  tanár
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen