A kismamáknak esélyük sincs visszamenni dolgozni

szerző: Jobline
2013 május 14.

A gyesen, gyeden lévő magyar nők mindössze felének van olyan munkahelye, ahová vissza tud térni. Iskolázottság szerint azonban óriási különbségek vannak, az iskolázottabbak javára. A nyolc osztállyal rendelkezők 12 százaléka, a diplomásoknak viszont 92 százaléka mondta azt a Tárki felmérésében, hogy visszavárják.

A Tárki friss felméréséből kiderült, a jelenleg gyesen, gyeden lévő nők mindössze felének (49 százalékának) van olyan munkahelye, ahova vissza tud térni.

Forrás: Andersen Dávid

Ha az iskolai végzettség mentén kirajzolódó különbségeket tekintjük, azt látjuk, hogy a magas iskolai végzettségűek e téren is jobban állnak, hiszen sokkal nagyobb valószínűséggel van lehetősége a magasan iskolázottaknak visszatérni régi munkahelyükre. A legfeljebb 8 osztállyal rendelkező gyesen, gyeden lévő nők mindössze 12 százaléka, míg a diplomások 92 százaléka jelezte, hogy van munkahelye, ahova visszamehet dolgozni. A szakmunkás végzettséggel rendelkező nők 58 százaléka, az érettségizettek 42 százaléka számolhat azzal, hogy van hova visszatérnie dolgozni.

Az iskolai végzettség azonban nem minden, további készségek megléte vagy hiánya is nagyban befolyásolja az újraelhelyezkedési esélyeseket.

A Tárki úgy találta, munkahely(vissza)szerzésben erőforrásként mozgósítható tudások és ismeretek, mint például a jogosítvány, az idegennyelv-ismeret vagy éppen a rendszeres számítógéphasználat jellemzően hiányoznak azon gyesen, gyeden lévő nők tudáskészletéből, akiknek nincs hova visszamenniük dolgozni, ami tovább rontja a munkaerő-piacra való visszailleszkedésük esélyeit.

Ha Ön is munkát keres, iratkozzon fel ajánlatainkért Álláspostánkra

Gyed  •  Gyes  •  munka  •  kismama
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen