Eleged lett vagy váltanál? Így hagyd ott a munkahelyedet minden dráma nélkül

szerző: Jobline
2014 augusztus 28. Szóljon hozzá

Mindenkinek az életében elérkezhet az a pont, amikor ki akar lépni a munkahelyéről. Vagy azért, mert vonzóbb ajánlatot kapott, vagy mert nem bírja tovább, esetleg az egész karrierjét szeretné új irányba fordítani. De hogyan közöljük a főnökkel, mi a szándékunk?

Kilépéskor ügyelni kell arra, hogy döntésünknek minél kevesebb negatív következménye legyen önmagunk és a cég szempontjából. Nem tanácsos fölégetni a hidakat magunk mögött. Sosem lehet tudni, előfordulhat, hogy dolgunk lesz még a céggel, a főnökkel vagy a kollégákkal. Az is megtörténhet, hogy egy későbbi munkahelyünk referenciát kér rólunk az aktuális cégtől, és roppant káros lenne, ha a volt főnök negatív színben tüntetne fel bennünket.

Forrás: Jobline


Ha nagyon rosszul éreztük magunkat az adott szervezetben, és ezért döntünk a távozás mellett, akkor különösen kínos lehet a búcsú, de ezt is meg lehet oldani dráma nélkül. Jól meg kell tervezni, ez a megoldás kulcsa.

Felmondás írásban és szóban
A szabályos kilépés formális aktusa két részből áll: felmondólevélből és személyes beszélgetésből. Mindkettőnek tartalmaznia kell az alábbi momentumokat.

  • Mondj köszönetet, hogy itt dolgozhattál, új feladatokkal ismerkedhettél meg és fejleszthetted a készségeidet.  
  • Indokold meg, miért távozol. Tilos összegezni a negatív tapasztalatokat, amik miatt el kell menned (vulgárisan: borítani a bilit), tehát ne részletezd, hogy utáltad a teljesen fölösleges és rosszul fizetett munkádat, eleged van az idióta kollégákból és különösen rühellted a főnök pökhendi stílusát. Mindezek helyett vázold fel, hogy új kihívásoknak szeretnél megfelelni (de azt semmiképpen ne áruld el, hogy hol fogsz dolgozni!), esetleg finoman jelezd, hogy bizonyos magánéleti fordulatok miatt megváltoztak a prioritásaid (ezen nem lehet fogást találni).

Segíts az utódodnak. Nagyon jól veszi ki magát, ha készségesen vállalkozol arra, hogy türelmesen betanítod azt a kollégát, aki majd átveszi a munkádat. Gondoskodj arról, hogy a tüzetes átadás-átvétel ne csak szóban történjen, hanem legyen írásbeli nyoma is, ez hasznos sorvezető mindkét fél számára, és később sokat számíthat, ha referenciára van szükséged.

Légy résen. Sokszor előfordul, hogy amikor a munkavállaló bejelenti távozási szándékát, a főnök hidegen, de udvariasan felkéri, hogy azonnal távozzon, és adja le céges telefonját, belépőkártyáját, tabletjét, szolgálati autóját, továbbá késedelem nélkül ürítse ki íróasztalát és a kedvenc fikuszát se hagyja hátra. Erre fel kell készülni: legyen kéznél megfelelő mennyiségű doboz és pótautó, ha olyan sok holmi halmozódott fel, hogy szállításra van szükség. 

Bocsátkozz alkuba. Meglehet, hogy rosszul mérted föl a helyzetet, és a cég jobban is megbecsülne, mint gondoltad volna, csak eddig azért nem álltak elő kedvező ajánlattal, mert részedről nem mutatkozott erre igény. Ha kilépési szándékod bejelentésekor a főnök maradásra próbál bírni, és vonzó perspektívákat kínál (magasabb fizetés, izgalmasabb feladatok), érdemes mérlegelni a lehetőségeket. Annak azonban legyél tudatában, hogy ez üzleti tárgyalás, nem pedig alkalom a zsarolásra: ne feszítsd tovább a húrt a kelleténél. Amennyiben úgy tűnik, hogy hajlandóak értékelni a képességeidet, és ezt megfelelően díjazzák is, akár a maradás mellett is dönthetsz, ha pedig nem, állj tovább, ahogy eredetileg tervezted.

Kérj referenciát. Ha az elválás békésen történik, mindenképpen kérd meg a főnököt, hogy írjon rólad kedvező ajánlást, még akkor is, ha már megvan az új munkahelyed. Bármikor jól jöhet egy ilyen referencia, érdemes eltenni ínségesebb napokra.           

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a
Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!

hr  •  felmondás
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen
Hozzászólások (0)