Personal Hungary 2017 – Sikerült!
Terveztük, dolgoztunk érte, megcsináltuk! 2187 látogató, 78 kiállító, 129 szakmai program – ez az idei Personal Hungary HR-szakmai kiállítás gyors mérlege. Még az utómunkálatok folynak, azonban már most tudjuk, hogy 2018. november 7-én és 8-án ismét nagy örömmel várjuk a kiállítókat és a látogatókat.
„Ha értékelnem kell a rendezvényt, azt mondom, hogy remek volt, ha nagy szavakat szeretnék használni, úgy azt mondanám, hogy gyakorlatilag mindenben felülmúltuk a korábbi évek kiállításait.” – mondta Német Gábor, a rendezvény projektvezetője. „A számok alapján több látogatót tudtunk becsábítani a Millenáris területére. A hangulat remek volt, rengeteg újdonsággal találkoztak a kilátogatók. Ez nagyban köszönhető annak, hogy idén arra törekedtünk, hogy igazi interaktív élményt biztosítsunk a vendégeknek, melyben a rendezvény kiállítói is partnereink voltak. Úgy gondolom, a Touch&Play megoldás, amely élesben, valós időben mutatta be az érdeklődőknek a kínált termékeket és szolgáltatásokat, igazán nagy vonzerővel bírt. Hálás vagyok ezért a kiállítóknak, akik felvállalták, hogy így mutatják be munkájukat” – tette hozzá.
A Gyakorlati Fórumok pezsegtek az élettől, az izgalmas párbeszédek végén értékes tapasztalatokkal lettek gazdagabbak a résztvevők. A Meeting Point a szakmai tapasztalatok helyszínéül szolgált, ahol HR-esek osztották meg szakmai sikereiket HR-esekkel.
Corporate Health Fórumon bepillantást nyerhettünk a HR egy relatíve új ágának szakmai kulisszáiba. A munkavállalók egészsége és a teljesítőképessége már a cégvezetőkön is múlik. A jövő már a nyakunkon… A Training&Coaching Területen mindig nagy volt a nyüzsgés. Az interaktív bemutatókon a legtöbb esetben az összes ülőhely elfogyott, nem egyszer még állóhelyből is kevés maradt.
„Idén professzionális keretek között zajlottak az Employer Branding Stage előadásai. Kiemelt szerepe volt ennek a témának, Magyarországon most először volt ilyen kétnapos, szakmai Employer Branding program, biztos, hogy folytatjuk a jövőben is ezt a kezdeményezést. Az itt koncentrálódó szakértői gárda szintén kitett magáért. Ez tulajdonképpen egy kis szakmai esszencia volt a rendezvényen belül. Pezsgő tartalom, best practice, kiemelkedő márkák és izgalmas előadók jellemezték mindkét napot” – emelte ki Német Gábor.
Ahogyan várható volt, Nagy Feró igazi hangulatot csinált, hiszen amellett, hogy évekkel korábban megállapította az ideális időbeosztást (8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás), rávilágított, hogy egy több évtizede működő zenekar frontembereként nemcsak porondmesternek, de vezetőnek, HR-esnek, munkahelyi pszichológusnak is kell lennie.
Jocó bá, a tetkós történelemtanár bemutatta, hogy az iskolákban történő rendszerváltoztatási törekvéseknek van létjogosultsága a szervezeti életben is.
Galambos Márton, a Forbes magyar kiadásának főszerkesztője pedig bebizonyította, hogy a print média igenis él és élni fog.
„A kiállítás alatt időnként szinte lépni sem lehetett a területen. Szervezőként ennek örülök a legjobban, hiszen ez a bizonyíték arra, hogy érdemes ezt csinálni; a HR-szakmának szüksége van a minőségi kapcsolódási pontokra. Köszönjük ezt a két napot kiállítóinknak, szponzorainknak, szakértőinknek és látogatóinknak egyaránt” – zárta gondolatait a projektvezető.
A rendezvényen készült fotók elérhetők a www.personal-hungary.hu weboldalon, akárcsak a Gyakorlati Fórumok és az Employer Branding Stage előadásai. Ha nem volt ott, nézze meg, ha ott volt, hallgassa meg őket újra, és élje át a rendezvény hangulatát ismét!