Állásinterjú: hogyan készüljünk a második körre?

szerző: Jobline
2014 augusztus 12. Szóljon hozzá

Jól sikerült az első álásinterjú, behívtak a másodikra is. Ez nagyszerű dolog, de egyben azt is jelenti, hogy újra neki kell futni egy próbatételnek. Az új meccs ráadásul nehezebb is lehet, mert a leendő mukaadók most még jobban meg akarnak ismerni. Aggódni azonban nem kell, ha az első akadályt simán vetted, menni fog ez is.

A második interjú talán sokkal lazább lesz, mint az első, mert már nagyjából eldöntötték, hogy te vagy az ő emberük, csak egészen biztosra akarnak menni, vagy egyszerűen csak tartani akarják magukat a vállalati protokollhoz, amely kétkörös kiválasztást ír elő. De az is előfordulhat, hogy most jön a neheze, mert több emberrel találkozol – cégvezetőkkel, leendő munkatársakkal –, akik azt akarják felmérni, beleillesz-e a vállalati kultúrába és az adott csapatba. Így vagy úgy, erre az interjúra is úgy kell készülni, mint az elsőre.

Gondold át, mi történt az első interjún
Először is: valamit nyilván jól csináltál, ha behívtak a második körre. Vedd sorra, milyen kérdések hangzottak el az első alkalommal, mit válaszoltál, és hogyan reagált a HR-es. A második körben ennek a beszélgetésnek a továbbfejlesztett változatára fog sor kerülni, ahol jobban meg akarnak ismerni szakmai és emberi szempontból. Szedd össze, mit tudtál meg a vállalatról és a felkínált munkáról, és mik azok a kérdések, maiket szerettél volna feltenni, de valamiért erre nem került sor. A második interjú kiváló alkalom arra, hogy ne csak téged ismerjenek meg jobban, de te is minél több információt megszerezz a vállalatról.

Készülj fel belemenősebb kérdésekre
A második interjún – ha erre még nem került sor az elsőn – valószínűleg találkozol a leendő közvetlen feletteseddel és munkatársaiddal, aki már konkrétan arra lesznek kíváncsiak, milyen leszel, amikor velük dolgozol. Alaposabban rákérdezhetnek, milyen képességeid vannak, milyen tapasztalatokat szereztél, hogya oldanál meg különféle problémákat.

Forrás: Jobline


Megpróbálják majd kideríteni, melyek a személyiséged legfőbb jellemzői, hogyan dolgozol csapatban, miként viselkedsz konfliktushelyzetben, humorral kezeled-e a stresszt vagy azonnal bepánikolsz. Arról kell tehát meggyőzően tanúbizonyságot adnod, hogy hasznos, sőt nélkülözhetetlen tagja leszel a szervezetnek, és helytállóak voltak azok a jó benyomások, amelyeket az első interjún rólad szereztek leendő munkáltatóid.

Te is kérdezz bátran
Már az első interjún is nyilván rákérdeztél néhány alapvető dologra a céggel kapcsolatban, most azonban eljött az ideje, hogy alaposabban kifaggasd az asztal túlsó oldalán ülőket. Nem fogják rossz néven venni, mindig pozitív hatást kelt, ha a jelölt őszintén érdeklődik a szervezet iránt, és célirányos kérdéseivel elárulja, hogy pontosan tudja, milyen információkat érdemes megszereznie. Kérdezz rá a céges kultúrára, meséltesd el a leendő főnökkel, munkatárssal, miért érdemes ott dolgozni, milyen tervei vannak a vállalatnak a változó gazdasági környezetben. Törekedj arra, hogy érdemi beszélgetés alakuljon ki, mert ez megerősíti a felvételiztetőket abban az érzésükben, hogy te vagy az ő emberük. Végül, ha nem tesznek azonnal ajánlatot, ne felejtsd el megkérdezni, hány körre számíthatsz még, illetve általában hogyan alakul a továbbiakban a felvételi porcedúra. 

Köszönd meg a második interjút is
Akárcsak az első interjú után, most is küldj köszönő e-mailt azoknak, akikkel találkoztál, és fejtsd ki, mennyire értékeled, hogy időt szakítottak arra, hogy megismerjenek. Ezzel nyomatékosítod, hogy igényt tartasz az állásra, egyben bizonyítod, hogy jól ismered a játékszabályokat, és ilyen hozzáállásra számíthatnak, ha a felvételed mellett döntenek.    

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a
Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről! 
 

hr  •  állásinterjú  •  felkészülés  •  jó tanácsok  •  második kör
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen
Hozzászólások (0)