Vezetői állás rekordidő alatt, külföldi tapasztalatszerzéssel – akár frissdiplomásként

szerző: Jobline
2017 február 28.

Horváth Szabolcs, az Auchan Executive Graduate Program első magyar résztvevője mesélt az Auchan Csoport karrierprogramjával kapcsolatos tapasztalatairól.

Az Auchan Csoport nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás nevelésre, amit több szakmai kezdeményezéssel támogat. 2016-ban a vállalat elindította első nemzetközi képzési programját, az Auchan Graduate Programot, amely 2017-ben Auchan Executive Graduate Programként folytatódik. A képzés 4 éves gyakorlati ideje alatt fiatal Auchan dolgozók és a vállalaton kívüli tehetséges friss diplomások egyaránt lehetőséget kapnak, hogy rekordidő alatt felsővezetői pozíciót töltsenek be a vállalatnál. Az Auchan továbbá örömmel nyújt szakmai gyakorlati lehetőséget tanulóknak és pályakezdőknek mind Magyarországon, mind világszerte, hogy segítse őket az általuk választott hivatás alapjainak elsajátításában.

Az Auchan Executive Graduate Programra ezen a linken lehet jelentkezni.

Mikor kezdtél el dolgozni az Auchannál, és miért tartottad vonzónak az Auchan Executive Graduate Programot?
Rögtön a tanulmányaim befejezése után, 2007-ben helyezkedtem el az Auchan informatikai csapatánál. A központban helpdesk technikusként dolgoztam, de azóta több területen is kipróbáltam magamat. Az Auchan Graduate Program 2016-ban indult, és azonnal jelentkeztem is rá. Úgy gondolom, a program kiváló lehetőség arra, hogy bővítsem a szakmai ismereteimet, és nemzetközi tapasztalatokat szerezzek.

Melyek voltak számodra az elmúlt egy év legemlékezetesebb pillanatai?
Eddig a legizgalmasabb időszak az első külföldi képzési hét volt, illetve az arra való felkészülés. Egyrészt, mert ezáltal megismerhettem a magyarországi és a külföldi gyakorlatok közötti különbségeket, másrészt, mert így szélesíthettem a látókörömet. A külföldi kiküldetés alatt egy kulturális tréner segíti a munkánkat, továbbá van egy saját mentorom is, aki az Auchan Magyarország egyik vezérigazgatósági tagja.

Milyen izgalmas lehetőségeket tartogatott számodra a program?
Az eddigi legértékesebb tapasztalat a fél éves lengyelországi kiküldetésem volt. Amikor beléptem a Programba,  sok képzési társammal ellentétben már volt szakmai tapasztalatom az Auchannál, amit  a program révén külföldön építhettem tovább. Megtapasztalhattam, hogyan állom meg a helyemet egy teljesen idegen környezetben. Nagyon pozitív megerősítéseket kaptam, és remek élményekkel gazdagodtam.

Horváth Szabolcs
Horváth Szabolcs
Forrás: Auchan


Milyen nemzetközi tapasztalatszerzési lehetőségeket kínál a képzés?
A program részeként fél évet külföldön dolgozunk egy projekten, ami jelentős lépés a karrierépítésben, fontos tapasztalatszerzési lehetőség. A többi résztvevővel közösen minden félévben csatlakozunk egy külföldi képzéshez, így a program befejezéséig végiglátogathatjuk a legnagyobb piacokat – például Kínát vagy Oroszországot –, ahová egyébként nem biztos, hogy a közeljövőben eljutnék.

Mi a legfontosabb dolog, amit neked adott a program?
Számomra az egyik legfontosabb érték a széles körű nemzetközi tapasztalatszerzés lehetősége, és hogy a többi résztvevővel együtt alakíthatjuk a vállalat jövőjét. A program önállóvá tesz, motivál, fejleszti a kommunikációs képességeinket, és megtanítja, hogyan tudunk hatékonyan együttműködni a kollégákkal, a világ bármely részén járjunk is.

 

Forrás: Auchan


Milyen terveket fogalmaztál meg?
Mindenképpen az Auchannál képzelem el a jövőmet. A képzés következő időszaka egy egyéves operatív menedzsment gyakorlat lesz az áruházban, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy behatóan megismerjem a vállalat tevékenységi köreit. Az ezt követő kétéves időszakot pedig már a számomra leginkább megfelelő szakmai területen fogom tölteni. A képzés befejezését követően – a program célkitűzéseivel összhangban – stratégiai szintű pozíciót szeretnék betölteni a vállalatnál.

 


Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen