Kiderült: az intelligenciaszintünk mutatja meg leginkább, mennyire leszünk sikeresek a munkában
Igazságtalannak tűnhet, hogy az IQ határozza meg a legjobban, hogyan végezzük el a tanulmányainkat, vagy hogyan teljesítünk a munkában.
Vess véget az állandó szorongásnak, különben a karriered és az egészséged bánja..
Igazságtalannak tűnhet, hogy az IQ határozza meg a legjobban, hogyan végezzük el a tanulmányainkat, vagy hogyan teljesítünk a munkában.
Ezekre kell vigyázni, és máris sikerrel vetted az első akadályt.
Hiába van tele a naptárad teendőid sorával, ez még nem vonja magával feltétlenül azt, hogy hatékonyan bánsz az időddel.
Ha ősz, akkor HVG Állásbörze. Immáron 35. alkalommal.
Megjelent és INGYNESEN LETÖLTHETŐ a KARRIER PLUSZ 2024 kiadvány.
A hazai vállalkozások nagy többsége nem tervez leépítéseket, igaz, létszámbővítésben is kevesen gondolkoznak.
A munkavállalói lét egyik legdrámaibb pillanata, amikor a vezető közli, hogy nem számít munkánkra.
Ugyan valószínűleg idén népszavazás lesz az álláskeresési járadék 3-ról 9 hónapra emeléséről, ám most három hónapig jár maximálisan ez a juttatás.
A Covid óta első nagyvállalatként november elején a Rossmann kapta meg a Legjobb munkahely díjat.
A több, mint 120 éves múltra visszatekintő Richter Gedeon Nyrt.
Az otthonról végezhető munka, távmunka vagy az ún. home-office hazánkban is egyre népszerűbb.
A diák munkavállalókban rejlő potenciált a cégek különbözőképpen használják ki.
Tanulmányok mutattak rá arra, hogy az unalom jót tesz a kreativitásnak, az innovatív ötleteknek, valamint a mentális egészségnek.
Ha épp egy nagy változás előtt állsz, ezt a néhány dolgot alaposan gondold át.