Csocsóasztal, függőágy és grillezés a kollégákkal a menő munkahelyeken

szerző: Jobline
2016 február 17.

Függőszékben hintázva dolgozó kollégák, közös grillezés egy nehéz nap után a kollégákkal a cég kertjében, lazulás a csocsóasztal mellett. Ilyen munkahelyeken is lehet ma dolgozni Magyarországon. Az Aon Hewitt 2015-ben kiírt Munkahelyi Videokampány versenyére jelentkezett vállalatoknál beleshetünk az irodákba, megismerhetjük a kollégákat és láthatjuk, ők hogyan dolgoznak vagy ünnepelnek együtt. A cégek belátták, hogy változtatniuk kell munkaerő toborzási szokásaikon. Az Y generáció tagjai ugyanis már másként keresnek munkát és döntenek arról, hogy elmennek-e egy céghez dolgozni.

Változik a világ és a cégeknek meg kell mutatniuk magukat. A munkavállalót érdekli, hogy milyen emberek dolgoznak az adott munkahelyen, kik lehetnek a kollégái, milyen hangulata van az irodának, van-e valami jó sztori, amivel akár kicsit bennfentesnek is érezhetik magukat. A jó hangulatnak varázsereje van az álláskeresőknél  – mondja Veres Rita  az Aon Hewitt cégvezetője, a Munkahelyi Videokampány zsűritagja.

Ma már átláthatóbb a munkakeresési folyamat, a cégeknek nem elég csak a külső megjelenésre figyelniük. A közösségi oldalakon mindenki könnyen talál olyan ismerőst, aki már dolgozott az adott vállalatnál. Sőt, van már olyan internetes oldal, ahol minden információ megtalálható egy-egy cégről: milyen menedzserek dolgoznak, milyen a fizetés, az előre jutási lehetőség és a vállalati kultúra. Ezért is fontos, hogy az új generáció tagjai érezzék: a cégeknek nincsennek titkai, hiszen bátran megmutatják, hogyan is működnek a mindennapokban.

Az Y generáció tagjai egy bizonytalan világban nőttek fel, ahol minden változik. Átéltek egy gazdasági válságot, ahol láthatták, hogy a 10-20 évig egy céghez lojális munkatársak hogyan váltak egyik napról a másikra munkanélkülivé. Ők nem karrier létrában gondolkoznak, hanem karrier spagettiben, vagyis számolnak azzal, hogy folyamatosan újra kell képezniük magukat, tudásukat az igényekhez kell igazítaniuk. Tanulni szeretnének, új kihívásokat keresni, hogy értékesek maradjanak a munkaerőpiacon. Már nem a fizetés az elsődleges szempont, a fiatalok olyan céget keresnek, amely jól mutat később az önéletrajzukban. Ezért is váltanak olyan gyakran - mondja a Nemes Orsolya Y Generáció szakértő, zsűritag.

 A Munkahelyei Videokampányba jelentkezett cégekre a Jobline/Muvi oldalán lehetett szavazni. A pályázó munkahelyek vezetői egyértelműen azt mondták, hogy a munkatársaknak nagy élmény volt a forgatás és közösségteremtő ereje volt annak, hogy együtt találhatták ki a forgatókönyvet és vettek részt a filmek egy-egy jelenetének felvételében. Több cég azért jelentkezett a MuVi-ra, mert szerette volna megmutatni, hogy milyen csapat áll egy-egy termék, szolgáltatás mögött.

A videokampány jelöltjeire érkezett szavazatok alapján a MuVi közönségdíjasai: 1.Groupama, 2. Ikea, 3. Rossmann. A zsűri különdíj kategóriáinak győztesei: a legkreatívabb: IKEA Lakberendezési Kft., a legőszintébb: dm Kft. a legfiatalosabb: Liligo.

A díjátadó gálán Veres Rita, az Aon Hewitt cégvezetője elmondta: 2016 az Employer Branding, azaz a tudatos munkáltatói arculat formálás éve. A megváltozott munkaerőpiaci körülmények ugyanis sokkal élesebb versenyre késztetik a munkáltatókat, ami azt is jelenti, hogy új, a megszokottaktól eltérő stratégiát kell kidolgozniuk. 

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen