Irigyelheti a Microsoft-dolgozókat: ilyen az új menzájuk

szerző: Jobline
2013 július 04.

Új étkezde nyílt a Microsoft washingtoni kampuszában, ami amerikai újságírók szerint összehasonlíthatatlanul jobb bármelyik cég menzájánál. Igaz, nem ingyenes, mint a Google-nél, de így is a piaci árak töredékéért meg tudnak ebédelni a vállalat dolgozói.

A Cafe 16 nevű hely már eddig is működött, de nemrég hatalmas átalakításon ment keresztül. A Business Insider újságírója azt írta beszámolójában, hogy igaz, hogy a Google-nél például ingyenesen étkezhetnek az alkalmazottak, de a hely még így is igen nyomott árakkal dolgozik. Steaket spárgával például 6,50 dollárért lehet enni, az "igazi", tehát nem mirelit pizzáért pedig 5,50-et kérnek - olyan feltétekkel, amiket a vendég kér. A lap szerint mindkét étel olyan fennséges volt, mintha nem is egy munkahelyi menzán adnák, hanem a város legelőkelőbb, legjobb éttermében járnának.

A fotókat ide kattintva nézheti meg.

A Cafe 16-ban természetesen nem csak egy helyen lehet enni, hanem több étterem kínálatából lehet válogatni. Van salátázó és levesbár, hamburgezerő, frissen sült,  de megtalálható a "szimpla" kávézó is.

A Microsoft állítólag azért találta ki az átalakítást, mert nem akarta, hogy a dolgozóinak azzal teljen az ebédideje, hogy ki kell rohanniuk a város különböző pontjaira ebédelni, így helyben, kényelmesen tudnak enni.

Munkát keres? Iratkozzon fel Álláspostánkra!

Microsoft  •  menza  •  ebédlő
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen