Stagnál vagy növekszik a cégek toborzási kedve?

szerző: Jobline
2011 január 12.

A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal decemberi adatai szerint 2009. azonos hónapjához képest nőtt a bejelentett munkahelyek száma. A foglalkoztatók decemberben mindösszesen 15 900 új álláslehetőséget jelentettek be, a munkát keresők száma viszont az előző év azonos időszakához képest 2,2 százalékos csökkenést mutat.

A gazdasági válság kezdete óta először 2010 tavaszán csökkent az álláskeresők száma, majd ez a tendencia kísérte végig a 2010-es. Pozitív változásnak tekinthető az is, hogy 2010 novemberében a nyilvántartásból kilépők 37,5 százaléka helyezkedett el önállóan vagy közvetítéssel – derül ki a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal elemzéséből. Szakértők szerint ez az irány bíztató ugyan, de a gazdaság fellendülése érdekében lehetne fokozni a tempót.

Az állásbörzék a munkaerő-piaci tendenciákat tekintve egyfajta barométerként szolgálnak. A válság ideje alatt a cégek kiállítási kedve jóval kisebb lett, számos helyen létszámstopot vezettek be, lefaragták a költségeket, így a cégeknek nem volt mivel megjelenniük az állásbörzéken. Tavaly változott a helyzet. „Úgy látjuk, hogy a tavaly tapasztalt, növekvő érdeklődés idén folytatódik, sőt még erősödik is. Különösen igaz ez a nagy hazai cégek börzéken történő megjelenésére. Már december közepén, több mint három hónappal a következő HVG Állásbörze előtt elkelt a kialakított standok 80 százaléka” – mondta Toldi Gábor, a HVG Hr Center igazgatójától. A következő állásbörzére 2011. március 24-25-én kerül sor a SYMA Rendezvényközpont B csarnokában.

forrás:hvg.hu

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen