OECD: a nyugdíjkorhatárt az élettartamhoz kellene kötni

szerző: Jobline
2012 június 12.

Sürgető szükség van arra, hogy a kormányok fokozatosan emeljék a nyugdíjkorhatárt, és a rendszer fenntarthatósága érdekében szélesítsék az öngondoskodás körét - olvasható a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezetének (OECD) jelentésében.

A Nyugdíjkilátások című tanulmány szerint "éppen most, a megnövekedett gazdasági bizonytalanság idején az ilyen reformok képesek lennének hozzájárulni a válság leküzdéséhez azáltal, hogy előrevinnék az állami költségvetés konszolidációját és megindítanák a növekedést".

Forrás: null

A fejlett nemzetgazdaságokban a következő 50 évben a születéskor várható élettartam előreláthatólag évente 1,7 hónappal fog nőni. A tanulmány készítői rámutatnak arra is, hogy az OECD 34 tagállamából 28-ban már döntöttek a nyugdíjkorhatár emeléséről vagy kilátásba helyezték azt.

A nyugdíjba vonulás idejének kitolása azonban nem mindig tart lépést a várható élettartam emelkedésével - hívják fel a figyelmet a jelentésben. "A kormányoknak fontolóra kell venniük, hogy a nyugdíjkorhatárt hivatalosan is a várható élettartamhoz kössék, mint ahogy azt már teszik Olaszországban és Dániában is. Ezenkívül az öngondoskodás erőteljesebb támogatására van szükség" - olvasható az OECD honlapján.

 "Az idős embereket nem kellene abban megakadályozni, hogy a hagyományos nyugdíjkorhatáron túl is dolgozhassanak. Így gyerekeink és unokáink is arányos nyugdíjat kaphatnának a munkával eltöltött évek után" - hangsúlyozta Angel Gurria, az OECD főtitkára a jelentés londoni bemutatóján.

nyugdíj  •  OECD
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen