A rendezvény, ahova 2113 HR-es látogat el

szerző: Jobline
2015 november 30.

Felülmúlhatatlan programsorozat és szakmai kínálat jellemezte az ország legtöbbeket megmozgató HR-es találkozóját, a Personal Hungary Szakkiállítást!

 Érdeklődő tekintetek és feszült figyelem az előadások alatt, majd kötetlen beszélgetések a HR szakma képviselői között: ez volt a tizenkettedik Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállítás, ami 2015-ben több szempontból is változást hozott a korábbi évek gyakorlatához képest.

Két nap alatt összesen 2113 HR szakemberrel telt meg a Millenáris „B” épülete.

A rendezvény új helyszíne remek felületet biztosított annak a 6 előadói területnek, melyek közel 100 szakmai programmal várták a szakmai közönséget.


Idén először egy hét fős szakértői csapat gondoskodott arról, hogy a jelenleg legaktuálisabb témák és trendek, a legfontosabb kérdések és a legizgalmasabb előadók kerüljenek a figyelem középpontjába. A „Bérezés, Juttatások, Ösztönző rendszerek” kapcsán Fata Lászlótól mindent megtudhattunk, ami kompenzációval, juttatásokkal, cafeteriával és bérezéssel kapcsolatos. A „Szervezetfejlesztés, Képzésfejlesztés” keretében a koncepcionális fejlesztésről Nagy Andrea tartott előadást. A „HR Informatika” minden olyan témát lefedett, melyekben valamely vállalatirányítási rendszer HR szegmenséről, egy gamification megoldásról vagy akár egy önkiszolgáló felületről van szó. A téma szakértője Vendler Balázs, a szakterület szponzora pedig a Hewlett Packard Enterprise volt.  A „Kiválasztás – Toborzás” témakörébe Lipcsei András avatta be közönségét. Kulcstémakörei közt szerepeltek a kiválasztási csatornák, a toborzási módszertanok, és a szűrési eszközök és a fejlesztés is. Szabó Zsófiától mindent megtudhattunk a „Változásmenedzsment”-ről, hiszen a szervezetek élete a folyamatos változásokhoz való alkalmazkodásról szól. Dr. Fodor T. Gábor a „Munkaügy, munkajog” világába vezette be HR-szakembereket, a HR és a jog együttműködése a hatékonyság szempontjából nélkülözhetetlen.

Magyarországon a Personal Hungary keretein belül kapott először kiemelt nyilvánosságot a „Corporate Health”, Horváth Emil vezetésével. Látogatói részről nagy érdeklődés fogadta a fórumot, ahol szó esett a biztonságos munkavégzésről, a vállalati egészségmegőrzésről és munkahelyi jóllétről is. Miért működik az egészség és hogyan térül meg? Hogyan lesz mindebből versenyelőny a vállalatok számára? – többek között ezekre a kérdésekre is választ kaptak a látogatók.


Prof. Dr. Baracskai Zoltán
és Prof. Dr. Mérő László előadása nem tartogatott meglepetést, már ami az érdeklődők számát illeti, ugyanis idén újra több százan voltak kíváncsiak a professzorok bemutatójára. Szintén nagy népszerűségnek örvendtek nemzetközileg elismert vendégelőadóink – Orosz Györgyi, Halácsy Péter, David Allen és Jonathan Campbell – előadásai.


Ez évben 59 Kiállító gondoskodott arról, hogy a HR szektor legújabb szolgáltatásait mutassa be az érdeklődőknek, így látogatóink a személyes üzleti találkozások előnyeit kihasználva sokrétű, magas szintű tudás elsajátítására tegyenek szert, s együtt az érdeklődő HR szakemberekkel megvitassák a felmerülő kérdéseket, valamint új és a rendezvény után is folytatódó kapcsolatokkal térhessenek haza!

Tartson velünk jövőre is a változás felé! Várjuk Önt 2016. november 16-17-én a Millenáris „B” épületében! 

kiállítás  •  hr_hirek  •  HR-es  •  Personal Hungary
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen