6 dolog, amit tudnod kell, ha kirúgtak

szerző: Jobline
2018 július 26.

Váratlanul közölték, hogy nem tartanak igényt a munkádra, esetleg már régen érlelődött a dolog, egy a lényeg: romokban heversz, és nem tudod, mitévő légy. Fel a fejjel, és hat dolgot mindenképpen tarts észben.

#1. Nem te vagy az egyetlen, aki így járt
Mindenkivel megesik, hogy kirúgják, és mindenki megérti, hogy veled is ez történt. Tehát nem kell amiatt aggódni, hogy valamiféle bélyeget viselsz, és attól sem kell tartanod, hogy ez a kudarc végigkíséri a pályafutásodat, esetleg derékba töri a karrieredet.

 

#2. Végezd el a gyászmunkát és higgadj le
Ha már sikerült megemésztened, hogy az eseted nem egyedi, sőt teljesen szokványos, itt az ideje, hogy rendezd soraidat. Nem tudsz hatékonyan új munkát keresni és jól szerepelni az állásinterjún, ha össze vagy törve, ideges vagy, esetleg dühös magadra vagy arra, aki elküldött az munkahelyedről.
Pár napig – esetleg pár hétig, ha megteheted – foglalkozz olyasvalamivel, amit szeretsz és teljesen ki tud kapcsolni, és ebben az átmeneti időszakban zárd le a közelmúltat, és a kirúgás tragikus eseményét helyezd el az emlékeid közé. Ezzel megteremted a kellő távolságot, ami lehetővé teszi, hogy vissaznyerd az önbizalmadat.


Nézd meg legfrissebb állásainkat:


BUDAPESTI ÁLLÁSOK

KÜLFÖLDI ÁLLÁSOK

ADMINISZTRÁCIÓS ÁLLÁSOK

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI ÁLLÁSOK

IT ÉS TELEKOMMUNIKÁCIÓS ÁLLÁSOK

ÉRTÉKESÍTÉSI ÉS KERESKEDELEMI ÁLLÁSOK

HR-ES ÉS MUNKAÜGYI ÁLLÁSOK



#3. Kérj referenciát az előző munkahelyedtől
Ez persze csak akkor működik, ha nem valamilyen vétked miatt váltak meg tőled. De ha leépítés vagy átszervezés volt, és ezért kellett menned, nyugodtan kérd meg a volt főnöködet, esetleg munkatársadat, hogy méltassa teljesítményedet és ajánljon a következő potenciális munkaadónak. Ez még mindig eléggé ijesztően hangzik, ezért ha nagyon kínos lenne ilyen kéréssel előállni, ez a lépés kihagyható.

 

#4. Készülj fel, hogy rá fognak kérdezni
Majdnem biztos, hogy az állásinterjún megkérdezik majd, miért jöttél el az előző munkahelyedről. Ez teljesen természetes, ezért alaposan készülj fel, mit fogsz válaszolni. Nyilván olyan választ kell adnod, amely a lehető legjobb fényben tüntet fel, de ne hazudj, mert könnyű lebukni.
Ha az volt a kirúgásod oka, mert kellett a hely főnök ismerősének, vagy más aljas manőver állt a háttérben, ezt elegánsan hallgasd el, mert a korábbi munkahelyet akkor sem szabad savazni, ha teljesen igazad van. Az átszervezés vagy a munkakörök újradefiniálása jó magyarázat, mert semleges és nem lehet rajta fogást találni.
Röviden és egyenesen add elő, amit kell, aztán helyezd át a fókuszt: az „elbocsátottak” témáról térj át az „ezért látom biztosnak a jövőmet ennél a cégnél” című topik ecsetelésére.

 

 

 

 

 

#5. Fontold meg, hátha érdemes átmeneti munkát vállalnod
Amennyiben tudod, milyen irányban szeretnéd folytatni a pályafutásodat, de időbe telik, amíg megtalálod a megfelelő perspektívát kínáló munkahelyed, gondold át, hátha érdemes valamilyen munkát vállalnod az álláskeresés idejére. Ezzel nem esel ki a ritmusból és jövedelemhez is jutsz. Sok álláskeresővel előfordul, hogy pár hét után leereszt, mert csökken az önbizalma és az ambíciója, ami veszélyezteti céljainak elérést. Az átmeneti munka segít abban, hogy a napi feladatokra koncentrálj. Később persze nem muszáj feltüntetni az önéletrajzodban.

 

#6. Hozd rendbe a dolgokat, ha kell
Valószínűleg negatív érzésekkel hagytad el a munkahelyedet, és talán a volt munkatársak is rossz szájízzel gondolnak rád. Ezen érdemes változtatni, mert ha a szakmában maradsz, összefuthatsz még a volt kollégákkal. Ha kell, kérj bocsánatot, ha ennyire nem súlyos a helyzet, a veled esetlegesen kapcsolatos negatív érzéseket fordítsd át pozitívba egy barátságos e-mailben vagy még jobb, ha kávézás közben. Egyszóval, ne hagyj magad mögött felégetett hidakat, mert ki tudja, talán ugyanez a cég fog állást ajánlani a következő átszervezés után.

 

 

A The Muse cikke nyomán

 

 

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!

Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen