Önnek is nyugtalanok a munka miatt az éjszakái?

szerző: Jobline
2012 november 26.

Egy felmérés szerint a britek háromnegyede alvási zavarokkal küzd a munkája miatt - írja a Daily Mail.

A munkahelyi feszültség okozza a legtöbb esetben az álmatlansági problémákat - derült ki egy friss felmérésből. A megkérdezettek fele szerint az országos gazdasági helyzet is az oka annak, amiért nyugtalanok az éjszakái.

Ráadásul hetente átlagásoan kétszer munkáról álmodunk - ez főleg vasárnap éjszakára jellemző, amikor a dolgozók többsége már a másnapi, illetve a heti teendőkkel van elfoglalva.

A nyugtalan éjszakák viszont nem csak az adott személyt zavarják, a megkérdezettek harmada ugyanis az mondta, a párjukat is zavarja az éjszakai forgolódás. De akik könnyen elalszanak este, azok sem mindig vannak jó helyzetben. Közülük ugyanis 39 százalék hajnalban felriad, és már nem alszik vissza, ugyanis aggódik a karrierje miatt.

A kutatást végző cég, a Slumberland munkatársa, Chris Tattersall így nyilatkozott a Daily Mail-nek a felméréssel kapcsolatban: "Egyszerre ironikus és sajnálatos, hogy a munkahelyi stressz miatt nem tudnak eleget aludni a dolgozók. A pihentető alvás lenne ugyanis a kulcsa a regenerálódásnak, amitől enyhülhetne maga a stressz is."

A lap nem írt biztos megoldást az alvási gondok kiküszöbölésére, de azt hozzátették, hogy a megvizsgált személyes háromnegyede szerint megoldódnának ezek a problémák, ha az övék lenne álmaik állása.

munka  •  éjszaka  •  fáradtság  •  álom  •  álmatlanság
Ajánlom e-mailben Megosztom linkedinen