Kinek és miért jó az ingyenmunka?

Továbbra sem csillapul a vita Amerikában az ingyen végzett munkáról. Most egy olyan jogászprofesszor cikkét ismertetjük, aki úgy érzi, ma nem lehetne egy nagy presztízsű egyetemi kar dékánja, ha pályafutása során csak azt nézi, mekkora a fizetség a munkájáért.

A Jobline legutóbb nyáron foglalkozott az ingyenmunka témájával, felsorakoztatva a mellette, illetve ellene szóló legfontosabb érveket. Frank H. Wu professzor, a Kaliforniai Egyetem jogi karának dékánja szilárdan az ingyenmunka mellett foglal állást a LinkedInnek írott cikkében.

Mr. Wu frissdiplomásként azonnal szembesült azzal a ténnyel, hogy senki nem bízza meg komolyabb ügyvédi feladattal, hiszen alig száradt meg a tinta az oklevelén. Így hát kirendelt ügyvéd lett, főleg kilakoltatott szegények érdekeit képviselte, amiért az volt a jutalma, hogy ott lehetett a tárgyalóteremben, és gyakorolhatta a hivatását. Így olyan szakmai tapasztalatokra tett szert, amelyeket másképp nem szerezhetett volna meg.

NE HALOGASD! Állíts be Álláspostát a friss pozíciókról, most még egy Sony Xperia Z2-t is nyerhetsz!

Mivel vonzotta a tanítás, egy idő után oktatni kezdett, holott egyetemi tanársegédként nagyjából harmadakkora fizetésre számíthatott, mint egyre sikeresebb ügyvédként. A nyári szünetekben Mr. Wu a belvárosi ügyvédi iroda és a campus között ingázott, ahol önkéntesként a bevándorlók jogaiért indított kampány egyik szervezője volt. (A bevándorlókat képviselő ügyvéd szinte semmilyen javadalmazásra nem számíthat, hiszen a legkiszolgáltatottabb emberek ügyében száll síkra. – a szerk.) Az önkénteskedés intenzív tapasztalatokat nyújtott, és Mr. Wu ennek köszönhetően olyan mélyen belelátott a politika működésébe, hogy egy életre elment a kedve attól, hogy bármilyen politikai közhivatalt elvállaljon.

Aztán az egyetem határozatlan időre szerződtette oktatónak, és lassan tudományos előadóként is országosan ismert lett. Ily módon már komoly bevételre lehet szert tenni, Mr. Wu azonban főleg civil szervezetek felkéréseit fogadta el, ahol a fizetség általában egy vacsora volt. Könyve bevételét is jótékonysági célra ajánlotta fel. Ugyanez vonatkozott az általa írt cikkekre is, és a prezentációkon bemutatott ötleteit is ingyen bocsátotta mindazok rendelkezésére, akiket érdekeltek.

Mr. Wu egy idő után meglepetten tapasztalta, hogy különböző igazgatótanácsokba hívják. Bár egy cégvezetőnek jelentős javadalmazás jár azért, hogy negyedévente részt vesz az üléseken, egy egyetemi oktató nem fogad el pénzt ilyesmiért.

Az eddigi pályafutására visszatekintve Mr. Wunak az a meglátása, hogy valahányszor egy-egy feladatra jelentkezett, általában nem volt annyira képzett és felkészült, amennyire kellett volna – és éppen ez jelentette a kihívást. Ez szándékosan alakult így, ugyanis mindig olyan helyzeteket keresett, ahol fel kellett nőnie a feladathoz.

A professzor két jó tanáccsal szolgál azok számára, akik szeretnék jobbá tenni a világot és ezenfelül vezetői ambícióik is vannak.

Az egyik: mindig ott kell lenni, és végig kell csinálni a dolgokat. Aki rendesen odateszi magát, és részt vesz mindenben, amit elvárnak tőle, azt észreveszik, és előbb-utóbb elismerik az erőfeszítéseit. Például ha valaki szeretne részt venni egy nonprofit kezdeményezés irányításában, menjen el zsinórban háromszor az ülésekre, és valószínűleg jelölni fogják az igazgatóságba. Önzetlenül szolgálni kell az ügyet, amíg nélkülözhetetlenné nem válunk.

A másik dolog: az „ügyet” – legyen szó bármilyen „ügyről” – belülről fakadó ösztönből kell szolgálni, nem gyakorlatias megfontolások alapján. Az „üggyel” önmagáért kell foglalkozni, nem azért, amilyen hozammal kecsegtet esetleg.

A jótékonyságból végzett munkának a közösséget kell gyarapítania. Az, hogy az egyén ebből közvetlenül mit profitálhat, esetleges – még ha nem is jelentéktelen, vonja meg a mérleget a professzor.   

Kövess minket a Facebookon!

Regisztrálj a Jobline-on, hogy megtaláld álmaid állását és első kézből értesülhess a legújabb munkaerőpiaci trendekről!